Hogy mit érdemes, vagy inkább mit nem érdemes hipermarketben vásárolni az csak része a HUMBUGNAK.
Régen, mármint azelőtt, hogy az amerikai légierő ledobta volna ezeket a hatalmas acéldobozokat hazánk földjére, egészen más volt a vásárlás. Kreatív, egyéni hangvételű boltocskák voltak, megtalálható tulajdonossal (mármint beszélni lehetett velük), hozzáértő eladókkal, akiket érdekelt, hogy mi lenne tényleg jó a betérő vásárlónak. Azért múlt időben, mert a gyilkos dobozok annyira megbetegítik a betérő elméket, hogy függőséget kiváltva teljesen leszoktatják őket a régi, bevált mindennapi szokásaikról.
Már akkor látszik, hogy valami nem stimmel, amikor csak készül az ember belépni a vágóhídra, még csak be sem kell tenni a lábát. Nincs kirakat. Persze irgalmatlan nagy logók vannak a fémdoboz oldalán, de ugye azok mindenütt vannak, és nem mondanak semmit, másrészt annyira kreatívak csak, mint a doboz maga - szögletes, élettelen, gépies motívumok, akár vonalkódok is lehetnének, a barom meg eszetlen robot, akkor is pont ugyanaz lenne a hatás. Bátor ember lévén, vagy inkább azért, mert a többi birka is látványosan menetel befelé, a következő barom is bemegy, hiába tudja, hogy ezek tényleg robotot akarnak csinálni belőle.
És ami odabent fogadja az egyszerű barmot, az viszont már művészet, csak másik sportágból. Szakszerű átnevelés folyik, a vásárlóhangyák terelgetése a trágyabolyban, tudományos alapossággal, több tíz éves gyakorlat alapján megtervezett, kifinomult technológiával, egyetlen kizárólagos céllal, mégpedig a profit maximalizálásával. A részletekre éheseknek tudományos anyagok állnak hegyekben az Interneten, itt és most csak a legfontosabb kérdést tenném fel.
Az elmegyógyintézeti működés részeként a következőket állítják a profit szolgálatába:
- Az üzlet imázsát,
- atmoszféráját,
- helyét,
- belső elrendezését,
- a színek és emberi érzelmek kapcsolatát,
- a hangok, zenék és emberi érzelmek kapcsolatát,
- és így tovább...
Látod-e az ellentmondást abban, bazdmög, hogy a vágóhidak azt mondják, ez mind a vásárlókért van?
Nekünk (mármint magyaroknak) egyébként marha nagy szerencsénk van. Ez a tudomány ugyanis nem kialakult nálunk, csak importáltuk, és mivel rettenetesen bénán adaptáljuk (csináljuk, ami oda van írva), ezért sokszor visszafelé sül el a hatás:
- A hipermarket fehéren világító lámpasorozata, és világos kövezete elvileg megnyugtat, és bent tart. Engem mondjuk a belépés pillanatától kezdve idegesít, és legszívesebben menekülnék vissza a majmok és fák közé.
- Nézzük meg a személyzetet! Kell erről beszélni? Még ilyen életunt, alulfizetett, depressziós emberkerülő társaság nincs még egy, mint a bolti személyzet.
- A belső elrendezés, mint csapda működik, mert tényleg kényszerítve vagyunk, hogy az egész rácsos elrendezésű szörnytelepen végig kelljen gyalogolni, látva a sok szart, akkor is, ha csak egy kiló kenyér kéne. De mivel a barmok (vásárlók) nem tudnak közlekedni, ezért állandóan elakad bennük a másik barom, és legfeljebb annyit kap a keresztbe fordult bevásárlókocsi mögül, hogy "Hörrr!". Aztán séta tovább, keresgélés a sorok között, és megint csak "Hörrr!". Ugyanattól a baromtól, mert persze mindegyik ugyanabba az irányba halad - hallgatjuk is rendszeresen, hogy "A kényelmesebb kiszolgálás érdekében vegyék igénybe középső pénztárainkat is!". Na, akkor menekülés, de gyorsan - a középső pénztárakon keresztül.
- A színek biztosan jól működnének, csak nem nézelődök, ha lehet, mert vakít a padló és a plafon fehérsége, és már amúgy is rohadt ideges vagyok az egésztől.
- A zene lenne a vásárlásra ingerlő egyik legjobban használható eszköz, mert még a legellenállóbb baromnál is el lehet vele érni, hogy kellemesen érezze magát, és legalább sok időt bent töltsön. De ezek az állatok olyan rádiókat hallgattatnak a betegállománnyal, amitől az idegbaj kerülgeti még a megaszarból kiesetteket is, pedig ők aztán jól megedződtek a tükörben.
A vásárlás több gondolkodást igényel, mint valaha!